Egyre több cégvezető ismeri fel, hogy a különféle, vállalati keretek között tartott rendezvények nem pusztán jó programok, hanem olyan események, amik a cég érdekeit is szolgálják. A céges rendezvényeken résztvevő munkavállalók megbecsülve érzik magukat, ami motiválttá és lojálissá teheti őket, emellett a csapatszellem is erősödik, ami hatékonyabbá teheti a mindennapi feladatok elvégzését. Az ilyen eseményekre gyakran ügyfelek, partnerek is meghívást kapnak, ez pedig tovább mélyítheti az üzleti kapcsolatokat. Mindezekből következik, hogy a céges rendezvények megszervezése során minden részletet alaposan ki kell dolgozni, hogy valamennyi résztvevő maximálisan elégedett legyen. Mit szólna a jégszobor készítéshez?

Egy exkluzív eseményen a dekorációnak is fontos szerep jut, ezért érdemes olyan egyedülálló megoldásokban gondolkodni, mint a jégszobor készítés. A jégből faragott központi díszek vagy asztali dekorációk garantáltan lenyűgözik a vendégeket, hiszen egy hétköznapi alapanyag rendhagyó formában ölt testet ezekben az alkotásokban. A művek készítése során nem csak a formák kapnak nagy hangsúlyt, a jégszobrász ugyanis gondoskodik a megvilágításról is, ami még egyedibbé varázsolja a díszítést. Az így készített dekoráció megállja a helyét önmagában, mint a céges rendezvény éke, de akár funkciót is kaphat, például váza vagy italtartó formájában, mindez csupán a megrendelők elképzelésein múlik.

Nagyszabású céges rendezvényre készül? Szeretné tudni, milyen lehetőségeket tartogat még a jégszobor készítés? Az Ice-Art Bt. szakértőire számíthat egyedi elképzelései megvalósításában! Ismerje meg cégünk lelkét, M. Tóth Zsolt jégszobrászt, és tudjon meg többet szolgáltatásainkról a www.iceart.hu weboldalon! Amennyiben kérdése lenne, vagy megosztaná velünk egyedi igényeit, lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén, a +36-20-949-5032-es telefonszámon vagy az iceart@iceart.hu e-mail címen! A jeges legjobb dekorációs ötlet a jégszobor készítés – fedezze fel a benne rejlő lehetőségeket!