A borászok nemcsak az italuk minőségére fordítanak figyelmet, hanem a csomagolásukra is, tehát egyáltalán nem mindegy, hogy a kész bor milyen küllemű üvegbe fog kerülni. Természetesen az üveg önmagában nem elég, ahhoz, hogy valóban ízléses és esztétikus megjelenésűvé váljon a palackozott ital, nem szabad megfeledkezni a boroscímkékről, amelyek esetében a borászok leginkább annak örülnek, ha saját maguk tervezhetik és nyomtathatják azokat.

Ahogy a nevükből is kikövetkeztethető, az egyedi tervezésű és nyomtatású boroscímkék külleme és a rajtuk található információk feltüntetése csakis a borásztól függ. Ezeket a matricákat nem véletlenül részesítik előnyben a borászok, hiszen semmihez sem kell alkalmazkodniuk ebben az esetben, így teljesen egyedülálló, látványos boroscímkékkel láthatják el palackozott italaikat. Természetesen nemcsak az esztétikum miatt kedvelik az egyedi tervezésű és nyomtatású boroscímkéket az ügyfelek, hanem a funkciójuk miatt is, hiszen a borokról köztudott, hogy az italok igazi aromájának megízleléséért bizonyos fogásokhoz érdemes fogyasztani őket, ezen hasznos információkat pedig feltüntethetik a vásárlók számára az alapvető tájékoztatókon felül. Vannak olyan borászok, akik történeteket szeretnek írni a borokhoz, a boroscímkék pedig lehetővé teszik, hogy a rövid mesék az italokról feltüntethetők legyenek a palackokon.

Az egyedi tervezésű és nyomtatású boroscímkék szerkezetileg is előnyöket tartogatnak, ugyanis felületük ellenáll az idő múlásának és a különböző külső káros tényezőknek, így évek múltán is tökéletesen olvashatóak maradnak a matricákon a feliratok, nem kopnak le és nem repedeznek meg.

Ha Ön is egyedi tervezésű és nyomtatású boroscímkét szeretne vásárolni produktumaihoz, keresse bizalommal cégünk, a www.micro-trend.hu webáruházát! Garantáljuk, nem fogja csalódás érni termékeink minőségét illetően. Kérdés esetén keressen minket bizalommal telefonon, a 06-1-369-0622-es számon vagy írjon e-mailt az info@micro-trend.hu címre!